Tervtelen harmóniák

Homályok, színek, egészek és töredékek, álltak össze és ültek vissza, tervtelen harmóniákkal bennem(szívemben).

Így lüktetnek:
Maradni jönnek a nem vártak, s tetszenek akkor is amikor ráébresztésnek kiabálnak.
Messze hallatszanak, de nagyon is közel járnak, ők az utolsó esélyeink, a tisztán maradásra.
Hirtelen nyugtatnak belénk megnyugodást, hogy maradjon idő a kilengésekre, s nem hagyják elhagyni az alkotást.
Átbontránkoztatnak krízisből katarzisba -pusztítani tanítanak- ha lezárult egy korszak, hogy újra építsünk egy újat...

S az üres pillanatokra válaszul, minden egyes nap megtanítja, hogy mi az ami hiányzik most és kell, s mi az ami nem volt hiába sohasem.

New Dead Project

Rideg égbolt

100-ak dühét magamban érzem, rajtam az évek súlya,
mi megtörtént már 1000-szer megtörténhet újra.
Elvből félek, lassan lépek előre hogy lássam,
hogy lesz végső dicsőségünk, az életnek halála.

Rideg az égbolt.
A levegő fagyos.
Sötét(lassú) a halál.
És biztos.

Haragosok torkán

...tényleg megszűnt valami bennem s hasonlít annyira-
szomorús-ágra szögeztek halott kezeimet csókolják
könnyekben...miért szól ily históriát papírom
befestve...mert folyton támad, s mi marad ördögi kör-
elűzhetetlen...kívülről látom, fehér test, sírás, valaki
holtában...leláncolt nyugalom...annyira csöndes...csak
az óra...de az üt, most nagyot s nagyon...sokaknak rossz
napon...de hisz mindegyik az...kiszámíthatatlan
fájdalom..."miért" -mondogatják fekete fátyol
alól...mentett és sújtott nemzedék...holtak városa, az
összetett kezeké...oda vitték...erős gyolcs-takaró
leplén...érkezett...váratlan...jajgatás...
felülről...megint...vérig hatolt...bűn vagy sors...és zuhog...
érezni...zord ravatal-eső...
...kopog...visszahozhatatlan...örökség mélyén...de még
kínok közt...mindennapi kenyerünk...nem adá...száraz
morzsát...koldult a baj...mindig csak
jön...óriásként...keselyűk, hiénák...egy falat
maradék...nekik elég...
...végzetes riadás...
fel- gyülemlett...zihált lélegzet- vét- el - vették...
...kik nyúltak felé.
M./2003.07.29.

Az öreg író

Gyertyák között egy elfáradt kéz, megviselt lapokra írogat,
érzi most van ez így utoljára, megkopott a képzelet s már remegő a mozdulat.
Nem hallja hősei hangjait, nem látja a nagy csaták s szerelmek színhelyeit.
Hol vannak a múzsák, ihletők arcai? Nincs kiről mintázni műveit.

Hát elhagyták mind?
Nem talál történetet.

Fejében a vének szaggatott beszédei,
a parki sakkozás lépései, a kiüresedés, a kiválások, a csönd szörnyűségei
bujtatják sötétségbe, s csak hozzák a szenvedés-bilincseit.
Megtörték a percek, de csak az a néhány pillanat mikor rájött, megöregedett.
Rab sors egy írónak e hosszantartó válság, úgy képzelte halálos ágyán
is írja, vagy csak nyögi majd szaporán végső alkotását.

Már most tovatűnnek?
Nem igazság.

Pedig egykoron mondatok fűzték egymást, s gyorsan telt sorok mutatták,
hozták felszínre a benne rejlő gondolatokat, s sokan tudták,
igaz barátok biztatták, érdemes a szívhez szólni, írni.
Most nincs kihez, s nincs kiért.
Most kell elbukni ily halványan s halován, vége tán…?
pont most, itt e szoba falai között be kell ismerni magának…?
…hogy már magánya sem hoz írást s megváltást, írói- halálának…?

Poros már a kézi író is, a nagy szavak lefestője,
kiszáradt tintája, akár csak lelki- szótára.
Az ékesség kihalt, megárvultak versek sorsai.
Elnémultak a régi írógép koppanásai.

Háború a béke!

Ma úgy vagyok magammal mint Palesztina és Izrael.
Kibékíthetetlenség gyűrűzik szívemben, s a béke nem jön el.
Fegyverek torkomon, golyók szinte már bennem.
S térdepel fejemen a rettegett elidegenedésem.

Ha ismerném lelkemet és ismeretét, tudnám bűnökkel játszom.
Furdaljon kínnal, temessen sárral, sértsen hosszan és bántson.

Ha halkak, ha hangosak belső hörgéseim, elképesztem eredendő bűneim,
A fülek elől, hogy nehogy másnak lássanak, mint amire vágyom hogy gondoljanak.

Minden erőmmel a rendíthetetlenség után nyúlni tanulok, hogy nehogy megsértsem illúzióimat,igyekesztem elől járni, megvédeni a béke napjait, de most fehér zászlómra hullik vérem.
Ahogy a beteljesületlen szerelem a legromantikusabb, úgy az örök meghiúsulásra ítélt vágyak a legerényesebbek?

Ha hazudni hívnak a hangok én őszintén sétálok feléjük, hogy lefeküdjek minddel!
Az élvezet minden!
Megbánva állok elé!
A következmények a gyenge őszintéké!

Ez az én zavaros harcom (talán sok sorstárssal).
Az én gázai övezetemben.

Folyósó_alatt-tudat

A folyósó még hangtalan, csak messzi neszeket vélek hallani,
Tán megint képzelgésem lépései jönnek fojtogatni és félni indítani?
Egy-egy lélegzetvétel olykor, néha egy halk kiáltás sejtelmes dallama közelít.
Felém jönni sejtem, majd visszakozik.


Lépteket, árnyékokat fülelek, melyek talán ott sincsenek, csak én színesítem külvilágomat.
S engedek folyton tudatom alattvalóinak.
Nekik üzenem: Hagyjatok!
Már aludni sem tudok!


Elkényesztettem őket.
Mindig beengedtem, ha kértek.
Tönkretesznek (az ott-nem-lévőségek).
Itt maradnak végleg?!

Igazságbűn

Eltört egész, részenként felemészt, részletek az éltből homályos emlékkép.
Húzza át haldokló szívünkön átgázolva a felismerést. Talán gyengít, hogy magunkkal hozzuk a ránk tervezett érzéketlenséget, de mi ébren tart és erősít az igazságérzet.


Az évek megmutatták a részlehajlások elviselhetetlenségét és azt, hogy
az igaz ember mindig elnyeri méltó büntetését.


Gyomromba markoló ráébredések, kudarc és hasztalanság, hol az igazság? Senki nem védhet meg a törtetőktől és könyöklő a képmutatás mely beléd mar mindennap. Beteg gondolatom rideg arckép, lelketlen hasonmás másképp, az akarat mellyel lassan de biztosan összeáll az összkép. Az út!


Az évek megmutatták a részlehajlások elviselhetetlenségét és azt, hogy
az igaz ember mindig elnyeri méltó büntetését.

Kényelmes a beszéd! Messze a cselekvés!

Újabb Szűcs-Torda Balázs barátommal írt közös írás:

Telhetetlen tehetetlenség.
Na persze, tehetség.
Kényelmes a düh, miről beszélünk hetente.
Péntek a napja a misének, s mindig ugyanazt beszéljük meg hogy merre. Kellene tovább menekülni, van-e még nálad kifogás, hogy húzd az időt, mely megbosszul egyszer talán. Sör mellett csépeljük a szebbnél-szebb elpazarolt fogadalmakat. S a kéz a tudattal az asztalnál marad. Ott nyugalom, ott baj nem foghat. Ott a széken ülve el is múlhatunk szépen csendben...
Regresszív Agresszió. Bobi Már Lee azt üzente elfogyott a reggimentje. Vagy elfogyott az üzenete? Maga sem tudja mi az újabb próbálkozás, csak fegyverekkel lehetne meghatni a várakozást?! Vagy a fegyelem az agyban. Fegyencek mindannyian. Pedig mindannyiszor mondtam egyetlenek legyetek a sorban és az egyenlet ellenőrzésre megoldva. Az oda-vissza unalmas harcok, ha támadsz, csak vakaródzok.
Ismerem a trükköket elhajolok, ha jönnek az észre-ellen-ütések. Mit mondjak, gyenge vagy loholt lélek...Koholt vádakkal egymást ne illessük és inkább illesszük és nem csak kábaságunk. Kábult elgondolkozások értékes elmemozgások is egyben talán, csak összre vinni nehéz a súly alá...Mert mindig csak hát tessék, összeessék. Na hogyne, itt vannak az őszi esszék. Esze Tamás. Penészed evő másságod silány utánzásából, farkad vakargatva várod e világ végét. A végén lévő tündökléstől elégedett lehetsz-e? Az előrelátás kicsinál, a cselekedett bennem haldokol tovább. Az élni akarástól.

Összevisznek a gondolatok!!!

...s a legszebb álmaimat elrabolta az idő, telhetetlen lettem, mert láttam néhány csodát, mielőtt megtörtént volna aztán nem

...illúzióm a sérthetetlenség, pedig sérüléseim adnak erőt melyet a szabadságom okozott, sírásom néma, holnap majd nevetni fogok

...gyógyszerekkel nyugtatott düh, poharak aljárol látom csak arcod, elhagylak egyszer majd, de most is erre gondolok

...nincs ártatlan bűnöm, hogy megtisztulást kapjak, s nincs igazán erő sem hogy megvalósulhassak, eleszmélt eszmékként kérődzenek üres gondolataim

...hideg minden, fagyosak a szavak, melyek felszólítanak, örömtelen jókedv hamis felszínekkel ajándékoz, s így már semmi sem igaz...

szitáló útfények árnyékában...

Szétszórt részek

Szétszórt egészek részei

Mondhatnék újat, régi szóval.
Tehetnék régi jót, újból.
Hozhatnék sokszor mást.
S csak kevésszer ugyanazt.

Meghazudtolhatnám igazam már,
Ha már igazolom hazugságom igazát.
Emberi voltom gépies berögződéseit.
Igazán helyére rakhatnám már, szétszórt egészek összeszokot részeit.

rozsdás vason lecsúszott esők jönnek...

Szeptember 10 - Valami indul!

Szűcs-Torda Balázs barátommal írt közös vers_iromány:

Vákumlökő küllő költemény,

Elme költő szelep engedés.

Harapásom időszerű,

kel a Nap,

ébred a szív és megérett a tudat,

a cselekvés lőállásban,

mindenki válla masszásban,

oszt a most.

S most nem teszek nektek szívességet,

nem hullok le mint sárgult-megfáradt levél a fáról,

ott fogok kapaszkodni.

Én vagyok az ellenzék,

ellenfél,

ellenség,

ha úgy akarjátok.

És vakarjátok mások hát játékát,

a hét én vagyok és persze a hetedik, a hét ikra,

nincs helye már takargatásnak sírva.

S nincs maradása a félre beszédnek,

az egészekre szólásoknak viszont annál inkább,

s annál nagyobb ház épül.

Reszkess Te, ki, kiforgatni akarsz!

Mert úgy beforgatlak kimértségedbe,

hogy a pillanatban észre sem veszed.

A tükröd vagyok.

Lehet próbálkozni bé-törni azt.

A szilánkok az aljasra szálnak.

Én nyugodt vagyok,

neked meg mindjárt kiugrik a szíved a leplezés fátyolában;

A megérkezés, egyben indulás is....

Téli sétára érzelmet kötök...

....s végre tökéletesen megnyugodva tapasztalom a rám nehezedő érzést, hogy egészen rendben vagyok. Harmóniában kezdek lenni tyúkszaros életemmel...Havas a táj, most a legszebb...utamon feljebb léptem talán, körülöttem lévők is mélyebb értelmet nyertek. Kezdem a dolgok megértését, szívesen táplálok odaadó érzéseket mindenek felett a már meghaltnak hitt de valójában inkább csak átalakult szív és lélekjelenségeknek. Mindenhez érzelmileg kötődöm, amihez neki kezdek.

az alagút elején látom a végfényt...

Porból...

Porból bort.

Édeskeserű Nedv.

Mely meghatároz egy kort.

Hol urak száján palotákban.

Hol néhány virágszívű legény ajkán, egy tavasz hajnalán a réten.

Ott csillárok, itt Napfelkelte...

Fehérlik az este, feketít a lelke, vöröslik a pirkadat, s kéklik a pillanat.

Ha a bor a kézben marad.

S elnyel a rét, szédülés...

(H)ajlék

Hol Napfelkelte, hol szürkület. Hol nyugalom, hol rémület is. Erre hajlék féle, arra egy épület képe. Arra eső, erre tető, asztal és terítő is. Ágynemű és párnák, hol takaró, hálózsák és rongyos textíliák. A június forró szellője hol, a nyár havát érzékeled ott. Arcon mosás a szökőkút édes-piszkos nedvéből, forró víz a kád tisztított vizéből. Fotelből padra, rögtön ki a vadra! Bekerített zöld rész, s egy egész park az enyém. Hol ágykeret és matrac, hol puha fű altat. Hol altató, hol a bor az éjszakai nyugtató. Amott ablak, erre a város képe bejárhatatlan. Hol rádió szól, arra madárhantól hangos a nincstelen tér. Hol csészét érint a kéz, erre flakont markol rég. Hol takarékos izzók, hol gyertya ég. Hol beépített riasztó, erre az ösztön az önvédő szó. Itt már régen csőd, ott még kapkodják az időt a szakadék előtt.

Hidak, a hidak alatt.

"Életet az éveknek"

Kényes órák, Elhalni jönnek a percek, S minden mulandóval, Múlnak el az évek, A hangtalan pillanatok, Megírt némaságában.

Eltévedt napsugár játszik karomon....

Édentől Keletre

Mélyen a szemedben ott az élet, keletre, hol a Nap kél, az Édentől, innen.

Ott maradt egy pillanat. Mozdulatlan.

Most még.

A mű.

Te vagy.

Ha elmúlik.

Vége.

Hétköznapok jönnek.

De így örökre.

Megmarad.

Középút mi?

Most pont ott állok ahol a part szakad, egyik oldalt a megragadás, másik oldalt a továbblépés, és középen az egyetlen megoldás a zuhanás.

Elmúlni viselni tudás?

Az emlékek semmit nem mondanak, még túlságosan előttem vannak....

tétlenül

Roskad a tett

Ámulatból kínkeserve építgeti hasztalan, elmúlt perceit s még ami az életből megmaradt. Minek is vallaná be tetteit az élet, minek is mutatná magát ily hamar, hisz elérhetetlen óramutatók mozgása, egyetlen tettet sem takar.

Most újra hidegen fúj a szél, itt a padon ülve, semmi sem múlik nyomtalan, hisz az élet hamar mozgása takar....

Világgá! Maradás.

Hallgattam a rezdüléseket, megfigyeltem az irányvonalakat, láttam a határokat, olvastam az arcokról, levontam a mondanivalókat, kikértem a magaméit, latolgattam a világgá menést, levetkőztem és felvettem a sérelmeim, melyek mindig újjá születtek újabb okok miatt...
Sokszor börönddel a kezemben látom magamat, indulásra készen állva...
Aztán jön az ellenérzés, hogy minden ideköt, a városhoz. Az elmenni-akarás talán csak kilengés, talán csak rettegés az élet rövidségétől, a "kimaradok valamiből" érzéstől.
Jók ezek a kilengések és vívódások, hisz a nem nyugodás hozza az alkotást, úgyhogy végül is semmi gond az önmagaddal hacolással.
El kell hinni, hogy érteni talán mindent lehet, de megérteni nem szükséges. S nem logikus minden mindig. S van ami csak úgy lenni jött erre, van ami keresztül megy, van ami megragad és csak nehezen enged.

Hátraarc a végtelennek, mégis felé?...

Egy kisidő

Egy kis időre elhanyagolt rám váró üres soraim, visszatérni vágyok, mert hiányoztatok.

Nem kérek megbocsájtást bűnbánást pedig nem érdemlek.
Nem hamis az üresség ilyenkor, és nem hazug a fájó igaz csönd
Sok gyertya éget le tétlennek hitt heteim közt.

A hasztalan óramozgások, hasznos gondolkozások is egyben.

Minden meg nem tett tett, most szigorú tervbe lett.

Nagy árat kér az értékes elmélkedés, s az ital sem segít ebben csak elkísér.

Kínvallat most minden perc, de csak erőltetett válaszok jönnek.

- reakciók ezekre a péntek esti kávéházi sörözések már csütörtöki rágondolással hevítve-

A világtalanságom pörget.

Elhalt nevetésekkel a félelem lépteiben járok ördögi köröket...

Európa

...S HA MEGHALNÁL ÉRTEM,

ÉLNI TÁN KÉPES VAGY VELEM?...

Európa testrészein...

Nem látni a vért

Süllyed tovább a válságos kor, elmélyülnek a jegelt recessziós hatások, felülkerekednek a rosszba változások.
Felgyógyulnak a tünetek, melyek eddig csak a baljós messziségben sajogtak, de most szinte halált okozó sebként fájnak.
Nem látni a vért, ez belső vérzés. (Bérek, életek és a mutatók egyre lejebb kerülnek.)
S még javában tart az izzadás, még messze van az hogy kiizzadjuk a lázat, reggel felkeljünk együk reggelink és igyuk a gözölgő "elgondolkodós" teánkat.

Hunyorgó szemem egyetlen gyatra fény felé...

Hideg város - Helyzetkép

Kávézó, szitáló eső, hideg, homály, szürkeség, az egész városban az újjáépítés romjai. Egy új belváros születőben. Esernyő ezredek az utcákon, ácsorgó, bámészkodó nők a kirakatoknál, de vannak akik sietnek a tető alá és rágyújtanak, majd telefonálnak s irigyen néznek arra aki az autóban ül és halad. Hideg szívek városa ez! Gondterheltek az arcok, az üres pénztárcák terhei ülnek gondolataikra, hogy megfosszák őket minden életrevalótól....

Mobilizáló városritmus......

16 óra feketeség

Esti műszak

Esti munka, éjszakás.

Hátam húzza 16 órát.

Leginkább semmittevés.

Néha egy telefon, hibabejelentés.

Adatfelvétel majd továbbítás,

lehetetlen a megoldás.

Hisz minden hiba átlagon felüli,

mindig új típusok jönnek ki.

Programok, elektronika,

elektroszmog, adatok és listák,

internet a sor végtelen.

Négy fal között, az unalom gondoltaival kifeszítve...

Padok

Parkélet

Jó barátaim a padok, hisz most is kb. 1 órája egyiken vagyok. S megint csak nézem az embereket, elemzek, reflektálok mint általában mindig, ha magamra hagyom gondolataimat, s várom hogy meghassanak az el- és visszaható röpke, de örök pillanatok. A tovatűnések is lenyűgöznek, de az ittmaradásokat is megnézem, hallgatom a hallgatást, a csendbeborulást a megfeszülést és a kiengedést. Fürkészem a tekinteteket folyton, amikor buzgón élni vágyok. Birkózom a halál gondolatával s bátorkodom félni olykor akár. Harcosan teszem le a fegyvert s a békémmel dühöngök ha a felszínességre sarkalt távolból, ide, közel jövök....egyre hidegebb a szél most/

Foglaltház

(1-et kérünk, de azt tartósan: EMBERSÉGES FALAKAT!!!)

Ide mindenki bejöhet, hozhat és vihet. Itt tiszta lappal indulhat s csatlakozhat egy közösséghez. Ha csak morzsát is hozott, egész kenyeret ehet. Kilakoltatott sorsok nyugalom-lélegzetre lepihenhetnek egy újra és másra kezdésre. Az ablakai téged is látnak s befogadnának, ha dolgaid arra fordulnának. Nem vagy egyedül, a város befogad, nehéz éhen halni, nyitva állnak a bezár falak. Kívülről talán zord és rideg. A téglák és a vakolat talán elutasítónak látszanak, de ez csak felület, beljebb emberség és barátság is kialakulhat. Nem vagy egyedül! Mondom újra reményül! Kapsz ételt, ha úgy akarod, de főzzél másra is, ha Te vagy soron. Hozzál be örömöt, ha van erő, hisz sok a tag a közön. Közös a szoba, közös a tér, közös érdekben a közért! Nem vagy egyedül, mégha hiszed is ezt szentül! Szabadság ha úgy akarod, menedék ha annak gondolod, hajlék ha úgy érzed, csoda az élet néha, ha megérted. Rajzolhatsz, írhatsz, festhetsz - kiállíthatod - e falak elbírják az üzeneted. Mutasd meg mit alkottál a két kezeddel?! Vagy mond el egyszerű szóval végül, ha máshogy nem lenne kedved, hisz nem vagy egyedül, már elmondtam ezerszer. Itt építésre vannak az eszközök, rombold le az elfogadásban és beletörődésben köröző ördögi köröd. Hozz újat, vidd hírül nem is lehetsz egyedül. A segítőkéz és a kölcsönös segítség, hol az idő megállt rég, de csak rád várt, ha kellenél. Itt megölelnek a falak, ha elhagytad az otthoniakat, kirúgtak vagy nem hálálták meg a feladataidat. Alkoss itt ha jön a késztetés, haladj előrébb önmagadban. Meszzebb, arrébb, lentebb és mélyebben. Ott van még belőled, nem is tudod honnan jön ennyi gondolat tőled. Nem vagy egyedül és nem menekülhetsz. Ha annyi szem rád mered, ha annyi fül meghallgatja történeted... Felismerheted a helyzetet és 1000-rek közül is magadra ismerhetsz. Itt a ház nyitva áll, tedd félre félelmeidet, mit 100 szor leromboltak, 100 építjük újjá közösen. Itt ez a ház, de falainál erősebb az összetartozás. Megbújt túlélési ösztöneidet használod, saját lábra-saját kézzel csinálod. Egy ponton megállt az életed, e ház az esély, amit elkezdtél befejezheted. Csüngnek vállaidon a meg nem történhetett tettek, ne altasd őket, s ha csak egy hely kellett hozzá most tedd meg! Mire vársz?! Ma-holnap a 3.-ik X-re szállsz, nincs mit vesztened. Váratott dolgaid készen legyenek...itt üll mellettem a tenniakarás, s megint jól elbeszélgettük az időt...

Ősz: Utolsó órák

A semmittevés utolsó órái

Reggel leülsz a képernyő elé, nézel ki az ablakon, s közben érzed az ősz rideg órái elérkeztek, s beköltöznek a falak közé. A billentyűzet koppanásai életed részei már, úgymint az iroda bezárt fegyelme vagy a megjátszott érdeklődések az életed iránt. Üres dialógusok, és kínos csöndbeborulások táncolnak füleidben, s szemeid lassan csukódnak a villódzó fény elől lefelé...

Az unalom gépies mozdulatokkal öldököl, az étkező ablakán tekintesz most messze, kopott, sivár háztetőkre és a kopár ágakra meredsz, s arra gondolsz, mikor elindultál reggel ide már akkor szürkület volt és dermesztő hideg.

Még 4 óra haszontalan egyhelyben ülés, és szorgalmasnak tettetés, az álmoktól jóval messzebb mint gondolnád. Nem erre születtél, érzed belül, de a nyugalom és a megszokottság mindent megmagyaráz, minden nap elmondja ugyanazt, de Te tudod az egész csak egy kínos előremenekülés, hogy nehogy haszontalannak érezd magad, s az elvárások kézzel fogható értelmét, tedd azt asztalra esténként.

A szeretetre sokszor nincs is erő és idő sem a nyugalomban, viszont arra az 1000 gondolatra van, mely elsuttogja, hogy felemésztenek a korlátaid és nyom az évek súlya.

Modern sebek

Modern sebek, klasszikus fájdalommal

Mit az idő elfeledni kér, a szív hevesebben ver azért. Kicsiny részek egészen a semmiért. Sok a hűhó mindenért, az ördög szerelméért, legyen már az alagút végén sötétéség a gondolkodásra. Az évek semmit nem oldanak meg és jó feltépni a sebeket, már régen jó tett helyében rosszat sejtek. Tovatűnnek a nappalok és éjjelekbe fekszenek. Élet után lentragadás, szó nincs arról hogy feltámadás. Ott ülök az óramutatón nehezéknek és lassítani próbálom, ha már világommal együtt én is rohanok.

Most meg itt lógok gondjaimmal...

Szabad írások

Mindig nehéz valami újba belekezdeni, bár amit éppen most indítok el, már csinálom régóta, csak más formában, ám mégis új időszak ez számomra.

Nem mindennapra jutnak majd sorok, mert görcsösen nem akarok...

Versek és helyzetjelentések, a fővárosi lét történései, budapesti históriák, az életből elcsípett storyk, egyéni szorongások, közös gondok vagyis szabad írások...

2010.05.10 - Hétfő üzenete

Körúti közöny

10.000-rek jönnek , de 1-el sem bírok el,

-elhalt nevetéseim kísérnek a körúton, hideg szívekkel utazom-

100-kat hallok pedig 1000-ek fuldokolnak,

-fagyos a közöny, ördögi körök-

10-ek boldogok talán...

Versek, írások

Verseimet/ naplószerű bejegyzéseimet olvashatjátok majd e blogban...