Téli sétára érzelmet kötök...

....s végre tökéletesen megnyugodva tapasztalom a rám nehezedő érzést, hogy egészen rendben vagyok. Harmóniában kezdek lenni tyúkszaros életemmel...Havas a táj, most a legszebb...utamon feljebb léptem talán, körülöttem lévők is mélyebb értelmet nyertek. Kezdem a dolgok megértését, szívesen táplálok odaadó érzéseket mindenek felett a már meghaltnak hitt de valójában inkább csak átalakult szív és lélekjelenségeknek. Mindenhez érzelmileg kötődöm, amihez neki kezdek.

az alagút elején látom a végfényt...

Porból...

Porból bort.

Édeskeserű Nedv.

Mely meghatároz egy kort.

Hol urak száján palotákban.

Hol néhány virágszívű legény ajkán, egy tavasz hajnalán a réten.

Ott csillárok, itt Napfelkelte...

Fehérlik az este, feketít a lelke, vöröslik a pirkadat, s kéklik a pillanat.

Ha a bor a kézben marad.

S elnyel a rét, szédülés...

(H)ajlék

Hol Napfelkelte, hol szürkület. Hol nyugalom, hol rémület is. Erre hajlék féle, arra egy épület képe. Arra eső, erre tető, asztal és terítő is. Ágynemű és párnák, hol takaró, hálózsák és rongyos textíliák. A június forró szellője hol, a nyár havát érzékeled ott. Arcon mosás a szökőkút édes-piszkos nedvéből, forró víz a kád tisztított vizéből. Fotelből padra, rögtön ki a vadra! Bekerített zöld rész, s egy egész park az enyém. Hol ágykeret és matrac, hol puha fű altat. Hol altató, hol a bor az éjszakai nyugtató. Amott ablak, erre a város képe bejárhatatlan. Hol rádió szól, arra madárhantól hangos a nincstelen tér. Hol csészét érint a kéz, erre flakont markol rég. Hol takarékos izzók, hol gyertya ég. Hol beépített riasztó, erre az ösztön az önvédő szó. Itt már régen csőd, ott még kapkodják az időt a szakadék előtt.

Hidak, a hidak alatt.

"Életet az éveknek"

Kényes órák, Elhalni jönnek a percek, S minden mulandóval, Múlnak el az évek, A hangtalan pillanatok, Megírt némaságában.

Eltévedt napsugár játszik karomon....