A semmittevés utolsó órái
Reggel leülsz a képernyő elé, nézel ki az ablakon, s közben érzed az ősz rideg órái elérkeztek, s beköltöznek a falak közé. A billentyűzet koppanásai életed részei már, úgymint az iroda bezárt fegyelme vagy a megjátszott érdeklődések az életed iránt. Üres dialógusok, és kínos csöndbeborulások táncolnak füleidben, s szemeid lassan csukódnak a villódzó fény elől lefelé...
Az unalom gépies mozdulatokkal öldököl, az étkező ablakán tekintesz most messze, kopott, sivár háztetőkre és a kopár ágakra meredsz, s arra gondolsz, mikor elindultál reggel ide már akkor szürkület volt és dermesztő hideg.
Még 4 óra haszontalan egyhelyben ülés, és szorgalmasnak tettetés, az álmoktól jóval messzebb mint gondolnád. Nem erre születtél, érzed belül, de a nyugalom és a megszokottság mindent megmagyaráz, minden nap elmondja ugyanazt, de Te tudod az egész csak egy kínos előremenekülés, hogy nehogy haszontalannak érezd magad, s az elvárások kézzel fogható értelmét, tedd azt asztalra esténként.
A szeretetre sokszor nincs is erő és idő sem a nyugalomban, viszont arra az 1000 gondolatra van, mely elsuttogja, hogy felemésztenek a korlátaid és nyom az évek súlya.
