Amikor az éjszaka jön /Tyrell's Owl dalszöveg

Amikor az éjszaka jön, a bosszú városának fényei villódznak az égen, és az utcákon a megtorlás hangjai kísértenek. A házfalak kiáltanak a bennük lakó múló életekért, de túl nagy a csend. Egyedül képtelenség túlélni, mégis irtózunk egymástól.
Bezárt ajtók, körbezárt falak mögött létezünk.
A múlt közösségei meggyengültek fennmaradni, és a lakónegyedek ösztöne kihalt hogy érezzen empátiát bármi iránt!
Hideg szívek némán üvöltenek a szenvedés börtöneiben, de a bűnöktől feloldó halál nem jön könnyen.
Talán itt az ideje, hogy átértékeljük önmagunkat, mielőtt pusztítani kezdenénk újra, félelmeink miatt.
Hiszen az öldökléssel kivívott szabadság végtelennek hitt határai ledőltek, a pusztítás győzedelmeskedni látszik mindenek felett. Ám a lassú de biztos hanyatlás végső stádiumában, mélyen elhalványul a várva várt dicsőség.
A teremtés hatalma elvakított, nem tudunk uralni mindent, amit szeretnénk, a leigázást szolgáló fejlődés a visszájára fordult. Hol vannak a határaink? S mik a válaszok? Mi a szerepünk? Miben különbözünk a teremtényeinktől?

Nem vagyunk uralkodó faj, de mégis a Föld pusztító hullámává váltunk.
Gyilkos terveink vannak az uralkodásra, mi vagyunk a világ könyörtelen háborúja!

Mi vagyunk a Föld pusztító hulláma!
Mi vagyunk a világ könyörtelen háborúja!

A jövő egy túl homályos álom /Tyrell's Owl dalszöveg

Ez az a hely, ahol a jövő egy túl homályos álom,
Nincsenek emberséges falak és az utcákat a por lepte el.
Az ég túl fekete, a kietlen utak a halott tengerhez vezetnek.
Ki lesz az utolsó, aki életben marad a mi fennálló mégis összeomlott társadalmunkban?
Ez az a kor, amikor az idő már túl késő, ahhoz hogy élni próbáljunk.
A visszafordíthatatlanság gyűrűzik mindennapjainkban, és nem lehet igaz szabadság az öldöklés leple alatt.
A gépek és a tökéletesség ellen kell harcolnunk, miközben kihalt érzéseinkből már csak a félelem maradt.

Mi alkottuk az ellenségünket, a saját képmásunkra…és most az utolsó lassú óráinkban rettegünk, mert a gépek túl tökéletesek lettek.
Meg kell állítanunk az érzéketlenségünket!

Empátia Teszt - Tyrell's Owl/dalszöveg

Mit érzel, ha látsz egy állatot egy ketrecben? Sötét ketrecben!
Mit érzel, ha hallod az üvöltését? A fájdalommal teli üvöltését!
Miért nem érzel semmit? Mert már túl régóta szemet hunysz az ilyenek felett?
Mennyi fájdalmat kell még okoznunk, hogy ráébredjünk, gyilkos természetünkre?
Mennyi halált akarunk még birtokolni?

Mit érzel, ha látod a közelgő halál árnyékát egy emberi arcon?
Mit érzel, ha hallod az erőszak hangjait nap mint nap az utcákon?
Miért nem érzel semmit? Mert már túl régóta szemet hunysz az ilyenek felett?
Milyen fájdalmat kell okoznunk még, hogy ráébredjünk, gyilkos természetünkre?
Mennyi halált akarunk még birtokolni?

Hogy működik az élet? Egyenlők-e az erők/a hatalom? Egyenlők-e az esélyek?
Hogy végződik majd? Ugyanolyan halállal?

Társadalmi foglyok/ Dalszöveg (Tyrell's Owl)

Itt a jövő története, az emberi uralkodás súlyos következményei, a hatalom véres keze, a társadalom visszaverődése önmagára.
Egy szörnyű jövőkép, a mi alkotásunk. A ma „művészete”.

Hol vannak a barátaim? Miért vagyok most is egyedül?
Miért nézem a pusztulás fényeit a szobám ablakából közönyösen?
A modern létforma semmit sem hagyott a múltból, a technikai fejlődés vér áztatta gépei dicső himnuszok tárgyai lettek.
A holnapok a szürkületbe vesznek.

Hol vannak a barátaim? Miért hallom a remény távolodó lépteit?
Miért zár körbe a magány? Miért csak az elszigeteltség maradt?
A lakóházak a magány önkéntes börtönei lettek. Túl messze sodródtunk már.
Az ipartelepek életben tartják a fejlődésre ítélt háborút, mint új életformát.
Ez a harc önmagunkkal.

Mindennap esik, mindennap sötétség van a szmog miatt, a mesterséges fények uralják a mindennapokat. Lehangolnak az ébrenlétek. Szorongás tölti meg az ürességet. A város haldoklik és vele együtt a modern civilizáció is. "Érdekes élmény a rettegés, ugye?
Ezt jelenti a rabszolgalét.
Ideje meghalni."

Néma fuldoklás (dalszöveg)/New Dead Project

Eltűnt a kép és most mesterkélt az összhang,
A villódzó fény az ürességbe fullad.
Elveszett a hang és most kísért a holnap,
a kihalt érzésekre egy zord tükröt mutat.

Riasztó mélység - megtör a látvány.
Igazság órái - néma fuldoklás.

Éltél-e igazán, amikor volt lehetőséged hogy kipróbálj mindent,
ami előrébb vitt és megerősített?

Fel-emésztett utolsó hangok üvöltve jönnek - túl rideg a valóság.
Fel-emésztett utolsó képen látod magad - de lelketlen a hasonmás.

Néma fuldoklás

100-akat hallok pedig 1000-ek fuldokolnak (ma).
de a fotelben ülve nem halljuk hangjuk, üvöltésük néma.
100 hideg szívben, 10-ek boldogok talán és az egyetlenek élnek igazán.

...
Lakások régóta bezárt ajtajai,
lehúzott redőnyök,
elhagyatott kerítések,
púposra tömött postaládái.

A magány zord telén,
nincs baráti beszéd,
nem megy el otthonról,
nem is hívják,
nincs senki,
a régi barát halott,
feleségre és családra esély sem volt,
pszichikai fájdalmak,
ital és cigaretta,
táskák a szem alatt,
minden szobában hamutartó,
csikkekkel telik mind,
ételmaradék a széthordott tányérokon,
a bögrén borfoltok,
a kiskanálon kávécsepp,
pereg az élet,
hosszú a szenvedés,
vörös erek rajzolódnak az orrnál,
lila a kéz,
sárgult a bőr,
kinyitott könyvek,
elkezdett írások,
az elején abbagyott vázlatok,
szürke a fog,
kiélt az arc,
a zene halk,
a szerektől egyetlen emlék sincs,
csak illúziók,
üreges tekintet,
életmaradék,
csekkek felhalmozva,
penészes kemény kenyér,
a hűtő üres,
a testvérek messze,
munka nincsen,
csak elképzelt nők,
megálmodott viszonyok,
rossz döntések súlya,
kábultság,
a kopott falra meredés,
ragad a lég.

Körforgás a körúton!

A bajszos kalapos ember pontban 8kor kijön a körútra és elkezdi söpörni a port a bejáratnál, a molett virágos nő mindig köszön neki, majd megáll a söprés és beszéd.
Az a bőrkabátos úr mindig 10 perccel 8 után ül be az öreg, fehér kocsijába, majd rágyújt és indul. S ott van az a középkorú nő aki mindig akkor lép ki a kapun a koromfekete kutyájával, amikor ott haladok el. Aztán érkezik az árúszállító srác, s a padkára kaptat fel. Majd jönnek a kisbolt előtt állók, kisüveggel a kézükben -körte, barack, kevert- fogatlan a diskurálás és dohányzás. Majd ott tipeg az a vöröshajú kikent nő a zebrához, s csatlakozik a jólfésült frissarcú 40-es üzletember is az átjáró előtt váró kisebb tömeghez, majd zöld és mehetnek. S jön az a kis iskolás csapat is, a kövér fiú, a sportos srác, az okos szemüveges kislány és a már tűsarkút hordó szép csajszi, persze mindenki ráfigyel és követik, már most isszák a szavait. S ott vannak a festők, a létrások, a mésszel kent munkás nadrágok. Majd jön az a feketehajú bomba nő, izzik a levegő körülötte, az a sok szempár, már rég levetkőztette és azon gondolkoznak vele az ágy milyen lehet. Álom csupán. A boltból hintázva lassan cammog ki az az öreg néni, kinek lábát az a régi idők sokfűzős sarkas cipője díszíti. Szemüvegét feltolja és a húzós kocsiját irányba állítja, de jön a barátné és ki tudja meddig beszélnek még. Majd leelőz a rasztás biciklifutár. S ott áll rendületlenül az 5 csillagos hotel előtt a doorman és az őr, s éppen megérkezik az épület elé a sokadik taxisofőr. S kijön az élelmiszerboltból az egyik pénztárosnő is, ki az újjával megkevert kávéját issza, cigizik és talán gondolatban az élete értelmét keresi, de már bejáratott gépezet ez így és működik...