Homályok, színek, egészek és töredékek, álltak össze és ültek vissza, tervtelen harmóniákkal bennem(szívemben).
Így lüktetnek:
Maradni jönnek a nem vártak, s tetszenek akkor is amikor ráébresztésnek kiabálnak.
Messze hallatszanak, de nagyon is közel járnak, ők az utolsó esélyeink, a tisztán maradásra.
Hirtelen nyugtatnak belénk megnyugodást, hogy maradjon idő a kilengésekre, s nem hagyják elhagyni az alkotást.
Átbontránkoztatnak krízisből katarzisba -pusztítani tanítanak- ha lezárult egy korszak, hogy újra építsünk egy újat...
S az üres pillanatokra válaszul, minden egyes nap megtanítja, hogy mi az ami hiányzik most és kell, s mi az ami nem volt hiába sohasem.
