Szűcs-Torda Balázs barátommal írt közös vers_iromány:
Vákumlökő küllő költemény,
Elme költő szelep engedés.
Harapásom időszerű,
kel a Nap,
ébred a szív és megérett a tudat,
a cselekvés lőállásban,
mindenki válla masszásban,
oszt a most.
S most nem teszek nektek szívességet,
nem hullok le mint sárgult-megfáradt levél a fáról,
ott fogok kapaszkodni.
Én vagyok az ellenzék,
ellenfél,
ellenség,
ha úgy akarjátok.
És vakarjátok mások hát játékát,
a hét én vagyok és persze a hetedik, a hét ikra,
nincs helye már takargatásnak sírva.
S nincs maradása a félre beszédnek,
az egészekre szólásoknak viszont annál inkább,
s annál nagyobb ház épül.
Reszkess Te, ki, kiforgatni akarsz!
Mert úgy beforgatlak kimértségedbe,
hogy a pillanatban észre sem veszed.
A tükröd vagyok.
Lehet próbálkozni bé-törni azt.
A szilánkok az aljasra szálnak.
Én nyugodt vagyok,
neked meg mindjárt kiugrik a szíved a leplezés fátyolában;
A megérkezés, egyben indulás is....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése