Háború a béke!

Ma úgy vagyok magammal mint Palesztina és Izrael.
Kibékíthetetlenség gyűrűzik szívemben, s a béke nem jön el.
Fegyverek torkomon, golyók szinte már bennem.
S térdepel fejemen a rettegett elidegenedésem.

Ha ismerném lelkemet és ismeretét, tudnám bűnökkel játszom.
Furdaljon kínnal, temessen sárral, sértsen hosszan és bántson.

Ha halkak, ha hangosak belső hörgéseim, elképesztem eredendő bűneim,
A fülek elől, hogy nehogy másnak lássanak, mint amire vágyom hogy gondoljanak.

Minden erőmmel a rendíthetetlenség után nyúlni tanulok, hogy nehogy megsértsem illúzióimat,igyekesztem elől járni, megvédeni a béke napjait, de most fehér zászlómra hullik vérem.
Ahogy a beteljesületlen szerelem a legromantikusabb, úgy az örök meghiúsulásra ítélt vágyak a legerényesebbek?

Ha hazudni hívnak a hangok én őszintén sétálok feléjük, hogy lefeküdjek minddel!
Az élvezet minden!
Megbánva állok elé!
A következmények a gyenge őszintéké!

Ez az én zavaros harcom (talán sok sorstárssal).
Az én gázai övezetemben.