Újabb Szűcs-Torda Balázs barátommal írt közös írás:
Telhetetlen tehetetlenség.
Na persze, tehetség.
Kényelmes a düh, miről beszélünk hetente.
Péntek a napja a misének, s mindig ugyanazt beszéljük meg hogy merre. Kellene tovább menekülni, van-e még nálad kifogás, hogy húzd az időt, mely megbosszul egyszer talán. Sör mellett csépeljük a szebbnél-szebb elpazarolt fogadalmakat. S a kéz a tudattal az asztalnál marad. Ott nyugalom, ott baj nem foghat. Ott a széken ülve el is múlhatunk szépen csendben...
Regresszív Agresszió. Bobi Már Lee azt üzente elfogyott a reggimentje. Vagy elfogyott az üzenete? Maga sem tudja mi az újabb próbálkozás, csak fegyverekkel lehetne meghatni a várakozást?! Vagy a fegyelem az agyban. Fegyencek mindannyian. Pedig mindannyiszor mondtam egyetlenek legyetek a sorban és az egyenlet ellenőrzésre megoldva. Az oda-vissza unalmas harcok, ha támadsz, csak vakaródzok.
Ismerem a trükköket elhajolok, ha jönnek az észre-ellen-ütések. Mit mondjak, gyenge vagy loholt lélek...Koholt vádakkal egymást ne illessük és inkább illesszük és nem csak kábaságunk. Kábult elgondolkozások értékes elmemozgások is egyben talán, csak összre vinni nehéz a súly alá...Mert mindig csak hát tessék, összeessék. Na hogyne, itt vannak az őszi esszék. Esze Tamás. Penészed evő másságod silány utánzásából, farkad vakargatva várod e világ végét. A végén lévő tündökléstől elégedett lehetsz-e? Az előrelátás kicsinál, a cselekedett bennem haldokol tovább. Az élni akarástól.
